Fogak,bújjatok elő mielőbb!

Már nagyon feszül az íny,kívánkozik kifelé a tizedik,és azt hiszem a tizenegyedik is,szenved vele Picurom. Már kibújhatna/nának,nem jó ez így,de tudom,h meg kell érte küzdeni. Bal alsók ők,pedig azt hittem,h jobb oldalon,leghátul érkezik a következő,mert a feszülést ott éreztem legjobban. Bár néha olyan érzésem van,h legalább 5-6 jön egyszerre,mert mindkét kezének ujjai benn vannak a szájában,erősen rágcsálja őket. :(

Kedvencek

Kiscsibém imádja a meséket,ezért délutánonként beteszek neki egyet,és együtt nézzük. Felvonultattam neki a választékot,igyekeztem a korosztályához mérten. Édesen nézegette őket,de mind közül A dzsungel könyve kötötte le a legjobban. Így elég sokszor esett rá a választás,mígnem odáig fajult a dolog,h egy-egy hisztijét is képes volt elfelejteni,mikor meghallotta a főcímzenét. Hát akkor nézzük. 

És néztük,és néztük,és néztük...

Aztán addig néztük,míg én megtanultam az egészet kívülről,és már a könyökömön jött ki. Gondoltam egy nagyot,és megpróbáltam más meséket megismertetni vele,h hátha megszereti valamelyiket,és akkor anyuka nem őrül meg. :) Volt Mirr-Murr, Vuk, Szaffi, Pityke őrmester, Nemo. Ésatöbbi,ésatöbbi... De egyik sem kötötte le igazán a figyelmét.

Aztán megtaláltam a polcon a karácsonyi ajándékát: Halász Judit: Csiribiri című zenés dvd-jét. Betettem,és kábé harmadik alkalommal már feszülten figyelte,hallgatta,megnyugtatta. Szeretem Halász Juditot. :)

Eső után a gomba

Levikém születése óta próbálom elsajátítani annak művészetét,h mikor,mekkora ruhát kell/érdemes venni a babára úgy,h ne csak 1hétig legyen jó,és az időjárásnak is megfelelő legyen. Ugyanis sokszor úgy érzem,h elbénázom ezt az (úgy gondolom) nem egyszerű feladatot.

Csakhogy egy pár példát mondjak: tavaly nyáron rendeltem egy nagyon csini,vékony farmert Kiscsibémnek. Mérete "12-18 hónapos korig",gondoltam ez remek lesz nyár végére,sőt őszre is harisnyával,mivel épp akkoriban töltötte Kicsim a 12.hónapot. Mikor megérkezett,ráadtam,és olyan nagy volt,h visszahajtott derékkal is a sarkán túllógott a szára, jó 5centivel. Le is vettem róla,eltettem,h majd később jó lesz. Jött az ősz,és egy esős,de nem túl hideg napon ráadtam. Éppen a sarka aljáig ért,így már tudta hordani,el is mentünk benne. De aztán jöttek a hidegebb őszi napok,inkább vastagabb nadrágokat adtam rá,így ez a vékony darab a szekrényben csücsült. Tegnap aztán ebben a kellemes februári,de tavaszt idéző időben ráadtam,h "namost aztán nagyon ki fogjuk használni"! Mikor feladtam Rá,nem hittem a szememnek: a bokájáig ért,csak úgy lengedezett a szára. :) Mamának igaza volt: "Ez a gyerek úgy nő,mint eső után a gomba!" :)

Hogy a bodykról ne is beszéljek,amikből a 92esre azt hittem,h majd tavasz végéig kitart,merthogy most 84cm magas a Csemetém. De csak 2hetet jósoltam ezeknek a daraboknak,mikor megláttam benne.

De elkövettem egy balgaságot is. Éppen akkora ruhát vettem Neki méretben,amekkora volt,mert úgy láttam,h nagyobb a megadott méretnél. Hát tévedtem,mert hiába volt olyan hosszú,h a fenekéig leért,az ujja pedig a kézfejéig,mindenhol szűkre volt szabva. 

Egy kicsit így azzal nyugtattam magam,h nem én nézem el a méretet,hanem a szabásban vannak ekkora különbségek. Sőt,ha ugyanazt a méretet veszem két különböző helyen,azok sem egyformák. Nahát így válasszon az ember megfelelő méretű ruhát úgy,h pár hónapig jó legyen Rá. De még így is meg lehet csúszni azon,h az a ruha,amit mondjuk tél végén veszek,hiába jó még Rá,ha közben kitavaszodik,és melege van benne. Csak ezek az évszakok ne lennének...

Disziz és egyebek

"Ugye,mond már pár értelmes szót Levente?"-hangzik a kérdés Védőnőmtől,és a körzeti orvostól,aki egyszemélyben a gyerekorvos szerepét is betölti itt,kisfalunkban. Akárhányszor találkozunk,mindig szóba kerül,merthogy pár szót már mondania kell(ene). Én meg már kezdem nagyon unni ezeket a kérdéseket,mert én (akárki akármit mond) azt gondolom,h egy másfél éves gyereknek még nem kell folyton értelmes szavakat mondogatnia. A szellemi és lelki fejlődése ettől még megfelelő,és folyamatos.

De persze azt nem ecsetelte,h mi számít értelmes szónak. Mert ha a kétbetűs szavakról beszélgetünk,h mamama,dede,nana,akkor azt mondhatom,h igen,beszél a Gyermekem. Aztán elhangzik az is,h apapap,amit ha úgy nézem,lehet akár Apa is,és akkor már több értelmes szó is elhagyta Kicsim száját. Ezeket pedig egész álló nap fújja,egyfolytában jár a szája. :)

Egészen Kisded korában folyton azt mondogatta: "ababap". Később váltott,és a "dedede" volt porondon. Aztán már a zsé hangzót gyakorolta: "zsizsizsizs","dizsizsizs",és hasonló nyelvgyakorlatokkal. Ebből alakult ki később a "disziz" is,amire mondhatnám,h angolul is beszél,de angolt senkitől sem hallott,így ezt is nyelvgyakorlatnak tekintem.:) És ha mindez beszéd,akkor igen,beszél a Gyermek,még ha a saját,babanyelvén kimondott hangokról is van szó.

Pár hete rám nézve szólt: "Ájá",és mikor nyújtotta a kezében lévő játékot felém,azt mondta: "tete". Én ebből következtettem,h az "Anya,tessék!" felkiáltás hangzott el,fog elhangozni szerintem nem is olyan soká. Ez már úgy gondolom elég jó irány ahhoz,h ne idegeskedjek a beszédfejlődése miatt,már csak azért sem,mert erről nekem sajátos (vagy ki tudja,h mások által az-e) véleményem van. Mégpedig az,h az érzelmi fejlődésnek óriási szerepe van abban,h később egyéb más területen mennyire képes fejlődni. Azt gondolom,h azzal,h Őt önálló személyiségnek tartom,és h engedem Neki felfedezni a világot,bátorítom,irányítom,egy olyan érzelmi,lelki biztonságot alapozhatok meg neki,amiből fog tudni meríteni,és könnyebben tud majd a Rá váró feladatokkal megküzdeni. Könnyebben fog tanulni,segít neki az önkifejezésben és beszédfejlődésben.

Én most erre az "alapozásra" fektetem a hangsúlyt,ezen dolgozom legfőképp. Aztán ha leutánoz,és próbálja a szavakat formálni,akkor én majd terelgetem,segítem. Addig viszont nem szeretnék ezen izgulni.

A mai világ sajnos nagyon teljesítmény orientált. Az emberek versenyeznek,kérdezgetik egymástól,h Kisfiad/Kislányod "felült-e már,elindult-e már?","Nem?Pedig már kellene!",vagy hogy "még nem beszél??!!Az enyém már régen!" Ettől pedig sokan megijednek,h úristen,biztosan elrontottam valamit,vagy alulfejlett a Gyerekem. Pedig szó sincs erről,éppen csak a környezetünk versenyeztet,ezáltal stresszel is. De ennek szerintem semmi értelme,és haszna méginkább nincs...

Kilencedik

Tegnap délután nagy alvás volt! :) Jól elfáradt,mert vásárolni voltunk,ebédre épp hazaértünk,aztán rögtön le is tettem aludni. Két és fél óra után kelt fel,és olyan friss és jókedvű volt,h egész délután kacagtunk. :) Bohóckodtunk, futkároztunk, játszadoztunk. Még este is,fürdésnél,a szobájában is a pelenkázón. Csikizgettem is,Ő tátott szájjal nevetett,annyira,h a szájában megláttam,h kint van a teteje egy legújabb fogacskájának,bal oldalon,alul. Ez sorrendben épp a  kilencedik... :)

Másfeles

Tegnap volt Kiscsibém éppen másfél éves!!...Rengeteget fejlődött a szülinap óta testileg és nem utolsósorban lelkileg is.

Okosodik,értelmez,kifejez,érez...

Mikor az Apja hazaér,nagy mosollyal fut hozzá,és a lábait átöleli,fejét beléfúrja.

Kezünkben fogtuk,és kérdeztük: "ki vigyen fel peluscserére?",átölelt,hozzám bújt,egyértelműen jelezte,h kit választott.

A napi rutinnal ha megakadok,Ő kisegít. Leveszi a polcról a babaolajat,nekem adja.

Ragaszkodik,mostanában egyértelműen hozzám. Ha jódarabig nem lát,keres,nyugtalan.

Fejlődik,nő,mint eső után a gomba...

A babakocsit már nem szereti,szívesebben sétál,futkos a kertben,a kutyával játszik.

86-os ruhákat hord,de 1-2 hét múlva még egy méretet lépünk előre.

Lábujjhegyre állva karjával az asztal közepéig fel tud nyúlni. Már nem nagyon tudok hová pakolni.:)

Legtöbb játékát úgy fordítja,h rá tudjon állni,így derékig kint van a járókából. Életveszélyes. :)

Motiváció

A kanapé a nappaliban elég sokáig nyitva volt. Hogy a nagy felületen kényelmesen elférjünk,játsszunk. De aztán Levikém inkább futkározott,az asztal alá mászott,mintsem az ágyon üldögéljen,akárhányszor felvittük,a farral lemászás technikáját tökéletesítve,elhagyta azt. Így jobbnak láttam becsukni.

Ma reggel a csukott ágyon felejtettem a távirányítókat,és mire feleszméltem,a gyerek ült az ágyon,kezében a fekete dobozokkal. :) Ami önmagában még nem meglepő (sajnos),de hogyan mászott fel?! Eddig a lefelé tolatást sajátította el,azt viszont már félálomban is bármikor megteszi. De fölfelé? Úgy látszik,csak motiváció kellett,mégpedig az elöl hagyott távirányítók. :) És már minden megy is simán.:)

Küzd

Ma este kontrollt tartottam. 

Kicsim szájában már olyan helyeken bukkannak elő a fogacskák,amiket már nevetés közben sem lehet észrevenni. Egy ideje jobb oldalt,alul,leghátul nagyon feszes az ínye. De ennek ellenére még küszködik vele,nem akaródzik áttörni.

Viszont a sorrendben hetediknek érkező,bal felső őrlőnek a belső széle is áttört,a közepén pedig még az íny látszik. Elég viccesen néz ki :),bár Neki nem volt vicces éjszakánként,mikor felsírt miatta.:(

Most folyamatos jövés-menés van a szájában,az ujjait állandóan hátratolja,rágja,harapja. Küzd a fájdalommal,és mit mondjak,igazán hősiesen!...

A könyv és az újság

Nem gondoltam volna,h Kiscsemetém valaha is előnyben fogja részesíteni a könyveket,más játékokkal szemben. Most viszont egyértelműen minden jel erre mutat. :) Mindegy Neki,h vékony, vagy vastag lapokból áll,ugyanolyan nagy lelkesedéssel forgatja mindegyiket. De nemcsak forgatja,lapozgatja,nézegeti,mindenhová cipeli magával. Szereti mindet,olyannyira,h a játékos dobozából kipakolja a játékokat,h a legalul lévő könyvecskéit megszerezhesse. :) Vagy akár a mi asztalunkon heverő katalógusért és hetilapért is képes közelharcot vívni.

Remélem,ez a lelkesedés sokáig fog tartani,mert bár még Ő nem tudja,de olvasni jó...

Naponta kétszer...

Karácsonykor,két ünnep között,egészen január 4-ig magunk mellett tudhattuk Férjemet,Apukát. Ez a legszebb időszaka az évnek,mikor együtt töltünk pár napot,mit ne mondjak,egy hetet,és nem dolgozunk,nem stresszelünk,csak akkor mozdulunk ki,ha nagyon muszáj. Együtt kelünk,együtt játszunk Csemeténkkel,nézzük ahogy eszik,ahogy örül,ahogy sír,és ahogyan alszik. Ezalatt a pár nap alatt töltődünk fel,teleszívjuk magunkat örömmel,szeretettel,h aztán az év többi napján legyen miből erőt meríteni.

De mindezt az ünnepek előtti rohanás,fejvesztve intézkedés,sürgés-forgás előzte meg. Zoli szabadnap nélkül dolgozott,én pedig - tekintve,h minden rokon,barát,ismerős 200km-re lelhető csak fel - bokros teendőimet úgy tudtam csak elintézni,h a szomszéd nénimet kértem meg,h arra a kis időre bébiszitteljen. Boldogan vállalta is.

A második ilyen alkalommal már az ajtó előtt elkezdett sírni Levikém,mert érezte,tudta,h ott fogom hagyni. Bementünk,levettem a kabátját,és láss csodát,egy perc alatt megnyugodott. Én gyorsan ki is léptem az ajtón,nehogy észbekapjon,és megint rázendítsen. Ezt még kétszer ismételtük meg,ugyanezzel a forgatókönyvvel.

A karácsony már megnyugodva,békésen telt.

26-án felkerekedtünk,és rokonlátogatóba indultunk Pestre. A két Nagyihoz érkezve,már az ajtó előtt ugyanúgy reagált Picim,mint mikor a szomszédba vittem,hangos,keserves  sírásba kezdett. Azonnal megértettem,mi a helyzet. Azt hitte,megint elmegyek/ünk,és csak akkor nyugodott meg,mikor mi is levettük a kabátot,és látta,h maradunk vele.

Eljött január 4-e,férjem dolgozni ment. Este,mikor megjött,együtt fürdettünk,az esti szertartást közösen vezényeltük le. Evés után megfogtam,h betegyem az ágyába,és olyasmi történt,ami eddig még soha. Üvölteni kezdett,erősen kapaszkodott belém,és közben potyogtak hatalmas könnyei. Nem akart aludni. Értem én,de miért? Nem sokáig bírtam nézni,kivettem,és levittem. Azonnal megnyugodott,és békésen játszott. Pizsiben. 

Ez szuperjó, de kérdezem én,mikor lesz alvás? Pedig álmos volt,mert dörzsölte a szemét. Vártunk még egy picit,aztán fogtam,és felvittem. Megint ugyanaz a műsor. Olyan erősen szorította a kezem,még bele is remegett.:( Aztán elmondtam neki,h semmi baj nincsen,itt vagyok lent,ha kellek,és reggel jövök érte. Reméltem,h vmit megért belőle,ha mást nem,a hangsúly hatásos lesz. Kifejtettem kezem a kezéből,és borzasztó lelkifurdalással becsuktam az ajtaját. Vérző szívvel jöttem le,abban a tudatban,h rossz anya vagyok. Még kábé 5-8 percig hangosan sírt,aztán elaludt.

Másnap már csak ketten voltunk,és reggel boldogan mentem Hozzá,mondtam,h "látod,milyen hamar reggel lett!?".

Ebéd után szokás szerint vittem fel aludni,és még le sem ért a lába,már sírt. Nem értettem,mi történik. Aztán ahogy jöttem le gyereksírás közepette,gondolkodtam,mi válthatta ki ezt belőle. Rengeteget voltunk vele az ünnepek alatt,mindketten,együtt játszottunk,együtt etettük,altattuk. Most pedig csak én vagyok itt neki,és én is magára hagyom az alvás idejére. Más ok nem jut eszembe. 

Azt mondják, szeparációs szorongás. Utánaolvastam,lehetséges.

Állítólag ez a gyerekek sajátja,előjöhet,és legtöbbször elő is jön. Valamilyen szinten korlátot kell állítani,és túl kell esni rajta. Hát ez nem lesz egyszerű,mert újabban minden nap csinálja,délután és este. Nem tudok mást tenni,mint hogy naponta kétszer lefejtem magamról,naponta kétszer  elmagyarázom neki,h nem hagyom magára,itt vagyok,ha kell. Naponta kétszer megszakad a szívem...