Diddis

Történt nemrégiben,h drága Kincsem a pesti látogatásunk alkalmával,szokás szerint -sürgős dolgát végzendő-,rohant fel-alá a lakásban. Szobából ki,konyhába be,és vissza. Legalább ezerszer egymás után,majd az ezer egyedik alkalommal megcsúszott a rongyszőnyegen,és úgy hasra esett,h a magas fa küszöbbe beverte a fejét. Azonnal elkezdett vérezni,én pedig azon nyomban pánikba is estem,ugyanis mélyen kinyílt a sebe,és nagyon keservesen sírt. Azonnal mondtam,h szerintem ezt össze kell varrni,menjünk,szaladjunk is az orvoshoz. Aztán férjem nyugtatgatott,h nem lesz baj,rohanni sem kell,szépen elindulunk,bevisszük a kórházba. Közben a vérzés elállt,Levim is megnyugodott,hamarabb,mint én. 

Mire az orvoshoz értünk,Levi már el is felejtette az egészet,mi pedig reménykedtünk,h nem kell varrni,csak összehúzni ragtapasszal,h szépen forrjon össze. 

Az ügyeletes orvos szerencsére nagyon rendes volt,készséges,és nem esett nehezére a beteg ellátás. Megtisztította a sebet hamar,ami elég nagy riadalmat okozott Kicsimnek,sírt is keservesen. Azt mondta az orvos,h nem olyan nagy,h össze kelljen varrni,összehúzza ragtapasszal. Meg is könnyebbültünk gyorsan. Kapott is egy tapaszt függőlegesen,egyet pedig keresztbe,h kalózos legyen :),amit 4-5  napig kellett rajta hagyni. Amint rákerült a két tapasz,elcsendesült,lekéredzkedett az apja öléből,és hamis mosollyal kisomfordált a rendelőből,mintha csak látogatóba jöttünk volna az ügyeletre. :) A váróban aztán felügyelet mellett rohangált tovább (naná),én pedig az orvossal megbeszéltem a többi teendőt.
Pár nap múlva aztán levettük a tapaszokat,de másikat tettem rá,mert még nem volt szép,Levi választotta ki az új tapaszt magának. Aztán pedig nézegette magát a tükörben,és mikor mondtam,h ott a bibis,mosolyogva mutatott rá: "diddis!". :)

1-2 nap után már le tudtam venni Neki teljesen róla,mert nagyon szépen gyógyult. Most már ilyen szép:

Kis baleset,nagy ijedség

Szombat délelőtt volt,a család minden tagja fellelhető volt a ház valamely szegletében. 

Helyszín: felső szint. 

Jövök-megyek a gyerekkel,ahogy mindig. Pelenkát ellenőrzök,a lakás hőfokának megfelelően le-föl öltöztetem, kordont állok a lépcsőfokhoz veszélyesen közel érkezve. Aztán lett egypár elintéznivalóm fent,ezért a gyereket biztonságba helyeztem a kiságyban,ahogy ilyenkor mindig. Merthogy annál biztonságosabb hely nincs számára. Hittem én.

Kábé 5 perc elteltével hangos sírásba kezd a gyerek,mire én rohanok,mint az őrült,kikapom az ágyból, simogatom, vigasztalom, próbálom megtalálni a baj okát. Fej rendben,végtagok rendben. Biztosan csak túl nagyot huppant az ágyra,és megijedt. Szorosan fogtam, lementünk,de Levim nemhogy megnyugodott volna,sikító sírást produkált. Na,akkor mégegy leltár a testrészeken.

De nem kellett végignéznem mindenén,mert ahogy elemeltem az arcát a vállamtól,láttam,h véres lett a pólóm!!! A gyerek szája nem egyszerűen vérzett. Próbáltam törölgetni,h lássam,hol vérzik,de olyan nagyon folyt neki,h inkább csak széttöröltem az egész arcán. Persze férjem pont akkor jött be a kertből,és csak annyit látott,h a gyerek üvölt,és csupa vér.

Megfogta a fejét,én letöröltem a vért,és akkor láttam,h a felső ínye vérzik. Jól fel is gyűlt ott,a felső ajka meg dagadt. :(

Akkor öltözünk,irány a kórház.

Már öltözésnél egy hangja sem volt Kiscsemetémnek,szerencsére megnyugodott. Férjem szerint biztosan nincs nagy baj,de Anyut nyugtassuk meg,menjünk. Én mindenképpen akartam menni,az orvos nézzen bele a szájába,és ő győzzön meg róla,h nincs baj.A kocsiig érve Levi a kiscipőjét szerette volna mindenáron rágicsálni,oda is adtam neki. Ennek köszönhetően a kis vérrel teli "lufi" a szájában kipukkadt és kifolyt belőle az összes vér. Ennek örültem,mert a szája is lelappadt,nem volt már feldagadva. Egy szó nélkül ülte végig az utat,játszott a cipőjével.

A soproni kórház sürgősségi osztályán elég sokan várakoztak,na,gondoltam itt töltjük az egész délelőttöt. Áramszünet is volt,az adatokat kézzel vették fel. De aztán két perc múlva betegfelvétel,"ránézéses diagnózis":),hol vagyunk a sürgősségi sorrendben. Gyerek végigvigyorogta az egészet,én meg kínosan ügyeltem rá,h minden részletet elmondjak,h kiderüljön,van e komoly baj. Nővérke megtapogatta az ínyét,és mondta,h nem fáj neki,teljesen épek a fogrügyek. Kicsit megkönnyebbülve vártuk kint tovább a sorunkat,miközben Levi a mellettünk várakozó bácsival ismerkedett. :)

Aztán hívtak (szerencsére nem órák múlva). A doktornő "toroknézegető" :) pálcikával próbálta felhúzni az ínyét,de Levi elkapta,és játszott vele.:) A másodikkal sikerült bekukkantania,és azt mondta,h az ajakfék szakadt fel,de mivel már a vér is kiürült belőle,visszaállt a helyére,semmi teendő nincsen. Előfordul. :) :)

Szóval nem volt más dolgunk,csak megnyugodni,és rájönni,h ha a gyerek mindent betöm a szájába,még az ágyrácsot is ketté akarja harapni,akkor hamar megvan a baj...