Azt mondta az egyik dadus,h ő még ilyet nem is látott,h az első héten ilyen sima legyen az óvodában az elválás. Aztán egyesek szerint a második hét nehezebb lesz,mások szerint ha eddig nem volt,már nem is lesz probléma. Én bizakodtam a legjobb végkimenetelben,és mindent megtettem,h gördülékeny menjen minden.
Mama ezen a héten jött látogatni minket,és hát az Ő kapcsolatukra a hatalmas ragaszkodás a jellemző. Ilyenkor Mamával eszik,játszik,és fürdeni is csak vele hajlandó.
El is jött a hétfő reggel,és már nem volt olyan jó a kedve,mikor készülődtünk,mondta a Mamának,h hová üljön a kocsiban,mert h jöjjön Ő is velünk. Kis nyafogás volt,mikor mondtuk,h Mama itthon marad. Aztán bent már csak az ujját szopizta,nem akaródzott átöltözni,egyfolytában ölelt engem,és bújt belém. A terembe ugyan lassan bement,de hívott,h menjek én is. Na itt el is törött a mécses,amolyan szívfájdító,halk sírás. Óvó néni mondta is,h igen,most már tudja,h komoly a dolog,ide mindennap jönni kell. De szép lassan azért elengedett,és hagyta,h Rita néni felvegye. Én egy halk "sziát" tudtam csak rebegni,és elindultam kifelé. Az ajtón kívül már potyogtak a könnyeim.
Az sem segített a helyzeten,h Izabella sem ment oviba,mert megbetegedett,hiába kereste Őt napközben. Így most teljesen egyedül,önállóan kellett helyt állnia. De nem hívtak,h menjek érte,így reménykedtem,h később aztán megbékélt.
Ebéd után mentem is,h hazahozzam a Nagyfiút,és már azzal fogadtak,h Levente nagyon ügyes volt,pár percig volt csak elkeseredve,összesen egyszer keresett,és remekül eljátszott egész nap. Az ebédet mind megette (?),levest is (!),nem volt semmi gond Vele. :)
A kedd ugyanilyen pityergősen-bújósan indult,de annál jobban végződött. Még a péntek sem maradt könnyek nélkül,de már talán jobb volt a helyzet,mint hét elején.
Szombat reggel mondtam neki,h nem megyünk oviba,mert az óvó nénik pihennek,amit könnyedén tudomásul vett. Délutánra pedig felszökött a láza.
Hát így telt a második hét az oviban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése