Jópár hónappal ezelőtt tanítottam Neki először,h hogyan integessen. Csinálta is azonnal utánam. Édesen mosolygott mellé,szégyenlősen rázta a kezét. Aztán pár nap múlva megmakacsolta magát,akárhányszor kérhettem Tőle,nem akarta csinálni. Szégyenlősen mosolygott,legtöbbször mögém is bújt. :)
Én persze nem adtam fel,akárhányszor találkoztunk valakivel séta közben,mindannyiszor kértem,h integessen. De Ő csak mosolygott,és húzott,h menjünk már. :)
Így teltek a hónapok,én csak jártattam a szám: "integess,pá-pá",de semmi. Már úgy éreztem,h teljesen feleslegesen próbálkozok,úgysem változik semmi.
Aztán pár nappal ezelőtt hazafelé tartottunk a sétából,és a szomszéd néni kint volt a kertben. Beszélgettünk vele,Levi is "elmesélte" az aktuális sztoriját neki,és mondandója végén az esélytelenek nyugalmával kértem,h integessen. Ő pedig az első szóra felemelte a kis kezét,és úgy rázta,h majdnem elrepült!! :)
Mégsem volt hiába a sok kérlelés,újra és újra. :)
Azóta nem szalaszt el egyetlen alkalmat sem,mindenkinek integet. Beleértve az elhaladó autókat és a motorosokat is. Még a kedvenc meséjében a nyusziknak is integet. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése