Eddig minden séta úgy zajlott,h Ő futott,én pedig próbáltam tartani a tempót Vele. :) Mindegy volt,h merre megyünk,amerre a szem ellát,de mindig csakis futva. A kereszteződéseknél megfogtam a karját,ha jött autó,azt megvártuk,aztán rohant tovább.
Egy idő után elkezdtem neki mondogatni,h fogja meg a kezem,de legtöbbször olyan volt,mintha a falnak beszélnék. Csak egyszer-kétszer hallgatott rám,és fogta meg a kezem.
Ez így ment egy jódarabig,mígnem egyik nap arra lettem figyelmes,h első szóra megfogja a kezem. És nem engedi el.:) A futás sem izgatta annyira,h elengedje miatta a kezem. Szépen sétált mellettem,nézegettük az autókat,bicikliseket,és a gyalogosokat. Időnként felnézett rám,és mosolygott,mintha azt mondaná:"látod,milyen ügyes vagyok?!".
Azóta is ilyen okosan sétál mellettem,és most már,ha kiérünk az utcára,magától nyújtja a kezét. Az utóbbi hetekben pedig a fagyis felé is elsétálunk,Ő kap egy tölcsért,és megyünk tovább. Már ismeri az utat,automatikusan arra kanyarodik,ha esetleg elfelejtettem volna az utat. :) És ha megvan a tölcsér a kézben,én mondom,h mehetünk,és már indul is.
Azt hiszem,komolyodik. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése