Anyatej,de meddig?

A szülés után tele voltam kérdésekkel,izgalommal,aggodalommal,többek között amiatt,h lesz-e tejem. Ha lesz,elég lesz-e Neki? És meddig lesz elég Neki? 

A kórházban közölték velem a csecsemős nővérek,h most nincs más dolgom,csak hogy igyak minél többet,h beinduljon a tejem. Én ittam,de azt mondták,kevés. Igyak még. Ittam még többet,már alig bírtam a vizes flakonra nézni,annyira nem kívántam,de ittam,hiszen a cél nemes. A harmadik napon siker koronázta erőfeszítéseimet,Levimnek már került a gyomrába annyi anyatej,amitől a mérleg nyelve kimozdult. A kórházban,a folyosó végére vittük Csemetéinket,h mérhessük evés előtt és után,és ez volt az első alkalom,h mosolyogva térhettem vissza a szobába. Ezután egyre több és több termelődött,aminek köszönhetően a kórházból utunkra engedtek.

Itthon aztán folytattuk a lázas méregetést,mert persze nem vagyok nyugodt,ha nem mérem,nem vagyok biztos benne,h elég Neki,és jóllakik-e. Kölcsönöztünk mérleget,és Védőnőmmel folyamatosan beszéltünk arról,h éppen mennyi Kicsim napi adagja. Fontos szempont volt szerinte,h megvárjuk a 3 óra hosszákat az etetéssel,mert 3 óránként kell ennie. Én bíztam is benne,és így tettem. 

Aztán egy szokásos mérésnél,a szokásos védőnői kontrollnál észrevettük,h nem hízott eleget Levim. Persze azonnal kétségbe estem,nincs elég tejem,nem tudom rendesen táplálni. Eszembe is jutott Anyukám,aki elmondta,h én 2-3 hónapon keresztül kaptam csak anyatejet,ne idegeskedjek,ha nekem sem lesz sokáig,előfordul. De engem ez persze nem nyugtatott meg,utánajártam minden létező fórumon,h hogyan lehetne a tej mennyiségét növelni. Na,én nem voltam rest,mindenféle módszert kipróbáltam,többet is egyszerre,gondoltam nem veszíthetek semmit. Olyan ételeket ettem,és olyan italokat ittam,amik serkentik a tejműködést,emellett félretettem,amit Védőnőm mondott,és igény szerint szoptattam. Nem vártam 3órákat az etetéssel. Az éjszakai etetések után,minden alkalommal a maradékot lefejtem. Az első pár alkalommal ez csak pár csepp volt,és hetekkel később lett akkora a mennyiség,h érdemes volt lefagyasztani. Így,teljes erőbedobással,szépen lassan Kicsimmel egy ütemben nőtt a tejmennyiség is. Szépen gyűltek a poharak a fagyasztóban,a hónapok teltek.

A 4.-5.hónap tájékán már éreztem,h nem kell olyan nagy erőfeszítéseket tennem,amikor kellett,volt tej. Azt hiszem,úgy mondják: beállt a kereslet-kínálat egyensúly. Ebben sosem hittem,de mikor én is tapasztaltam,az nagyon jó érzés volt.

Aztán eltelt 1év,másfél év,és már azon kezdtem el gondolkodni,h mikor és hogyan válasszam le Levimet,h ne vegye zokon.

Másfél éves kora körül gondoltam egy nagyot,és a reggel,este-kétszeri szoptatásból a reggelit elhagytam. Különösebben nem foglalkozott vele,gondoltam,ez simán ment. De másnap eléggé levert volt,akkor második alkalommal,valami miatt aluszékony lett. Egész délelőtt húzta az ágy,és én hagytam is aludni,de nem ültettem etetőszékbe,h tízóraizzon,ebédeljen,hanem a folyadékpótlás és az immunrendszer erősítés céljából szoptattam. Evett-aludt,evett-aludt,egészen délután 3ig,amikor már éber volt és tudott szilárdat is enni. 

Akkor eldöntöttem,h még ezt a téli influenza szezont meghagyom Neki,és a tavasz beköszöntével újraindítjuk a leválasztást.

De az elméletemet-elhatározásomat felülírva tegnapelőtt reggel Levikém úgy döntött,h nem kér ebből.:) Mármint anyatejből. Amint ölbe vettem,összeszorította a száját,és elfordította a fejét. Egyértelmű volt a jel,annál is inkább,mert másnap is ugyanígy tett. Én pedig megértettem. Nem kell ezen töprengenem többet,h Ő majd hogyan éli meg,ha én elhatározom magam.

Én elszántam magam,h mindent megteszek a kellő mennyiségű anyatejért,Ő pedig jelzi,h mikor elég. Igazi csapatmunka...